2010. március 13. Kistelek
I. Nemzetközi Szablyavívó Bajnokság
Megrendezésre került a Csongrád megyei és Kisteleki önkormányzatok támogatásával, valamint a Szegedi Szabad Vitézi Iskola és az Ősi Tűz történelmi Vívóegyesület szervezésében az első Nemzetközi Szablyavívó Bajnokság. Az esemény szervezése során mi is nagy várakozással és érdeklődéssel tekintettünk a jövőbe. Vajon sikerül a vállalkozás, ha sikerül a közönségnek tetszeni fog? A nap végére elmondhattuk, sikere volt a rendezvénynek.
Kisteleken megrendezett és a Szabadságharc évfordulójára időzített versenyt és rendezvénysorozat sok érdeklődőt vonzott a helyszínre. A látogatók egy jó hangulatú és izgalmakban bővelkedő szablyavívó versenyt, virtuskodásoktól sem mentes középkori bemutató sorozatot, valamint távol keleti harcművészeti, népművészeti bemutatókat láthatott a nagyérdemű. Délelőtt folyamán megrendezésre kerültek a selejtezők, majd egy rövid ebédszünet következett mind a vendégek mind a harcosok számára. Az ebédszünetben mi is megtekinthettük a külső helyszínek programjait. Veteránautó találkozó, iparművészeti vásár és hasonló látványosságok vártak a szabadban bennünket.
A délután folyamán a távol keleti harcművészeti és népművészeti bemutatók közé csempésztük a középkor hangulatát. A Baranta hagyományőrző szövetség látványos bottáncot és a botforgatás hagyományos fortélyait mutatta be. Kopecsni Gábortól mind szóban mind tettekben megismerkedhettünk a karikás ostorral és annak használatával. Gábor mindemellett bemutatta és a helyszínen dedikálta is az érdeklődők számára erről a veszélyes fegyverről írott könyvét.
Ezután jöhetett a Baranta szabályrendszer szerint megrendezett „C” kategóriás, polifoamos fegyverekkel vívott viadal. Erre a szablyavívó bajnokság bírái közül is sokan neveztek, mivel e verseny lebonyolítása nem az Ő tisztük volt. Ily módon a bíróknak is alkalmuk nyílt megmutatni miért is ők viselik a bírói jelvényeket. Bár a szabályrendszerrel csak itt ismerkedtünk meg, illetve a polifoam borítású fegyverek és a vívómaszk is idegen volt számunkra, de azért derekasan helytálltunk.
Már csak a döntők voltak hátra.
Egyéni egy illetve kétfegyveres, valamit csapatharc kategóriákban. Igazán izgalmas és látványos küzdelmeknek lehettünk szemtanúi. A döntőbejutott vívók igazán képzettek voltak a fegyverforgatás fortélyaiban és elmondhatjuk nem véletlenül ők jutottak el idáig. A versenyt megelőzte egy kvalifikációs viadal ahol a Nemzetközi bajnokságra való nevezés lehetősége volt a tét. A bajnokságon résztvevő harcosok elmondhatják magukról, hogy függetlenül az elért helyezéstől ők az ország legjobb szablyavívói.
Végére pedig jöjjenek a helyezések
Egy Nemzet Három Ország Különdíj:
Papp Gabriella Felvidék
Kozmaklementina Erdély
Hajdú Zita Magyarország
„B1” Kategória (egyéni egyfegyveres párviadal)
I. Balázs Balázs (aki nem szereti, ha a vezetéknevén szólítják ) Szegedi Szabadvitéz
II. Kopecsni Gábor Baranta Felföld
III. Nagy Zoltán Baranta
III. Csornai Gyula Baranta Sopron
„B2” Kategória (egyéni kétfegyveres párviadal)
I. Bozóki Bence Pannon Vitézlő
II. Horváth Ferenc Baranta
III. Onodi Géza Baranta
III. Varga Béla Baranta
Csapatharc
I. Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület
II. Baranta III.
III. Szagedi Szabad vitézek II.
III. Baranta II.
„C” Kategória (polifoammal burkolt fegyverek)
I. Kopecsni Gábor Baranta
II. Balogh Attila Ősi Tűz TVE
III. László Balázs Ősi Tűz TVE
Fair play Díj:
Molnár Gábor Ősi Tűz
Gábor egy bírói hiba folytán nem kapott meg 2 pontot, ez a két pont nem veszélyeztette Kopecsni Gáborral szembeni győzelmét, de ennek ellenére beleegyezett a mérkőzés megismétlésében. Ezen a megismételt mérkőzésen M. Gábor alulmaradt K. Gáborral szemben. Ha nem ismétlik meg a viadalt akkor Ősi Tűz házibajnokság lett volna Baranta szabályrendszer szerint.
A támogatásokért köszönet illeti a
Rádió 7-et
Csongrád megye Önkormányzatát
Rendezvényház Nonprofit Kft-t
és
Kistelek Város Önkormányzatát.
Köszönet a megjelent közönségnek az érdeklődésért és a lelkesítő tapsért.